|
Egy-két versike a könyvből:
Bölény
Igen furcsa lény a bölény,
Lábán pata, vállán sörény.
Ráadásul akkora,
Mint a szomszéd traktora.
Hogyismondjam ugyebár,
Nem egy szépségideál…
Bálint a Viziló
A viziló testes állat,
Növeszt jó nagy tokát, vállat.
Méternyi a mosolya,
És rettentően tohonya.
Ha arra jársz és megkérded
„Finom volt az ebéded?”
Olyan lusta Bálint,
Csak bólint, vagy épp ráint.
Egész nap a vízben áll,
Kobakja kikandikál.
A hátára legyek járnak,
Táncolnak és muzsikálnak.
Ha arra jársz és megkérded
„Sajog-e még a térded?”
Olyan lusta Bálint,
Csak bólint, vagy épp ráint.
Hasa alja földet veri,
S legfőbb kedvét abban leli,
Hogyha gyakran megtömheti...
Aztán úgyis kipiheni.
Ha arra jársz és megkérded
„Mire lenne szükséged?"
Olyan lusta Bálint,
Csak bólint, vagy épp ráint.
Pávián
Volt egyszer egy pávián,
Üldögélt a sámliján.
Ritkán hagyta el a helyét,
Szégyellte csúf hátsófelét.
Ahogyan így tépelődött,
S egykedvűen nézelődött,
Remek terv ötlött eszébe,
Beletúrt neszeszerébe…
A csodagyógyírt megszerezte,
Tomporát bepúderezte.
Szurikáta
Örvend a kis szurikáta,
Mert mégsem kap szurikát ma.
Napok óta gyengélkedik,
Teát iszik, alig eszik.
Szegénynek még tegnap este
Oly lázas volt pici teste.
Vacogott a paplan alatt,
Úgy sírt, könnye alig maradt.
Aggódott is mamája,
Nincs gyógyír a bajára.
Egész éjjel őrködött,
S hajnalban felöltözött.
Elhagyta az üreget,
Hozott néhány üveget.
Gyógyfüvekkel voltak tele,
Fiát megitatta vele.
Alig telt el fertályóra,
S mintha kicserélték volna!
Örvendett a szurikáta,
Megúszta a szurikát ma.
Baracsi Era, az Alexandra kiadó munkatársának riportjából kiderül emez-amaz íróról és könyvről ...
Állati! - kiált fel az olvasó az Állatlkerti rímsoroló strófái között lapozgatva. Kiderül, miért eszik dinnyét a teve, és miért mérgelődik a neje, miként pózol elegáns öltözékében a zebra, és hogy érzi magát a lábadozó szurikáta. Megannyi kis és nagy szerzet mind jól megfér egymással a kötet lapjain. Duga Boglárka 1976-ban született (így, no és versikék szellemiségéhez hűen adódik a tegezés).
Az Állatkert rímsoroló című kötetével debütáló költőnő-anyuka műhely-és egyéb titkait firtattuk:
- Meglátod a mosómedvét és azonnal tollat ragadsz, esetleg eszedbe jut főzés közben... vagy egyszer csak...?
- Az állatos versek akkor születtek, amikor hármasban sétáltunk két és fél éves kislányommal, Pannával és urammal az állatkert melletti sétányon és be-bekukucskáltunk a kerítésen. Mivel apró korom óta nagy „madármentő-kígyóbékakedvelő-ebistápoló-mindenélőlénythazavívő” hírében állok, elkezdtem erősen morfondírozni, miképpen tudnék segíteni. Hazaérvén nagy hirtelen megírtam az első néhány verset, melyekkel megkerestük az állatkert igazgatóját. Örömmel fogadta az ötletet és kaptam egy listát, hogy milyen további népszerű állatok szerepelhetnének a kötetben. Egy-egy vers megírása előtt először jól elképzeltem az állatot - már ha tudtam - ha nem, kerestem róla képet és mindenféle egyéb zoológiai információt - majd hol a legjellemzőbb tulajdonság, hol egy történet, hol szójáték köré csavarintottam a strófákat.
-Ezek szerint az állatok iránti rajongásod nem újkeletű...
- Nem bizony, panellakásunk erkélyét már hat-hét évesen Mini-Misina állatvédő teleppé változtattam. Mindenféle dobozokban sorakoztak katonásan a sünök, verébfiak, galambok, gerlicék. Ha a lakótelepen bárki bármiféle sérült, elesett vagy gazdátlan élőlényre bukkant, előbb-utóbb nálunk kötött ki. Emlékszem, egy süni -aki Sün Dörgő névre hallgatott- olyannyira hozzám nőtt, hogy évekig egy ágyban aludtunk. Reggelenként vörhenyesre szurkált, püffedt arccal ébredtem... És persze nem minden mentés végződött jól…az első horrorisztikus élmény is ezen az erkélyen ért: - éppen egy új verébjövevénynek kerestem helyet, s amíg túrtam a tárolót, egy sünnél helyeztem el ideiglenesen. Rettenetes visítás tört fel a dobozból alig néhány minuta múltán és vérfagyasztó látvány tárult elém. Biológiai ismereteim sajnos még igen hiányosak voltak, a mesékben mindig csak almával a hátán láttam sertepertélni a sünt…– node csitt, azt hiszem az állattörténetekből ennyi bőven több már, mint elég…
- Mikor írtál először verset?
- Egészen pontosan nem tudom, de valamikor igen kistermetű koromban, amikor elülső fogaim még a földanyával párhuzamosan meredtek előre és akkora hasadék tátongott közöttük, hogy be tudtam szorítani egy golyórágót. Az isiben évekig ez volt a fő - és egyetlen - mutatványom. Szóval már korán kerekedtek költemények, ám kizárólag a családom számára. Minden jeles ünnepre íródott valami, amit aztán testvéröcsémmel - hosszas győzködés, játékkal és egyéb értéktárggyal való lefizetés után - közösen adtunk elő. Évről-évre egyre komolyabb „műalkotások” születtek, az elszavalt verseket megzenésítettek követték, aztán jelmezeket gyötörtünk magunkra, monumentális díszleteket készítettünk…Tavalyi gigaprodukciónkba már egy projektort és három új szereplőt is bevetettünk: kislyányomat Pannát, öcsém asszonykáját és az uramat...
- Mivel foglalkozol "egyébként" amikor nem pont verset írsz?
- Lassan harmadik éve itthon vagyok Pannámmal, amit fenemód élvezek. Időközben valamelyest kitanultam a keramikus mesterséget és ontom a sok portékát - leginkább állat és mesefigurákat. Egyébiránt főállásban az Orvostudományi Kar Projektmenedzsment irodáján dolgozom Pécsett, mellette olykor finn-angol tolmács - fordítóskodom. Magánemberként pedig imádok hatalmas vargányákba botlani apával a Mecseken, katicákat menteni szüretkor a szőlőfürtökből, vagy kulipintyómnál követ hordani kubikustalicskával - és még rengeteg sok mindent...
- A finn nem a leggyakrabban választott nyelvek közé tartozik...
- Azért kezdtem tanulni, hogy a mikulással végre megértessem, hogy gyűlölöm a zoknit és a szúrós kötött gúnyákat melyekkel évről- évre „meglep”…Na jó, nem egészen…A középiskolában valamiféle adminisztrációs baki folytán haladó orosz csoportba kerültem. Kellő kitartással tudtam mímelni az okosságot, így csak jó fél év után derült ki egy dolgozat írásakor, hogy még a betűket sem ismerem. Mivel nem volt másutt hely, átpöcköltek a finn csoportba, ami kísérletképpen indult az évfolyamon. Olyannyira elvarázsolt minden, ami Finn - a Muumik, Joulupukki, a havas rénszarvasmezők és a vodka-, hogy bár szókincsem 10 szóra sem rúgott a négy év kemény magolás után, Mikulásországba utaztam ösztöndíjjal egy képzőművészeti iskolába...
- Írtál-e esetleg verset finnül, vagy más nyelven is?
- Verset nem írtam, de fordítottam érdekes dolgokat. A kedvencem Mauri Kunnas egészestés rajzfilmje, mely itt készült Pécsett, a Funny-film rajzfilmstúdióban. Joulupukki ja noitarumpu , azaz Mikulás és a sámándob a címe, karácsony környékén szokták vetíteni. Azóta sajnos ehhez fogható mesevilágba nem cseppentem, leginkább szerződéseket és ultraunalmas gépkönyveket magyarítok.
- Köze van-e az anyu-szerepkörnek is a kötet verseihez?
- Míg az állatok iránti rajongásom azóta tart, mióta az eszemet tudom, a gyerekek iránt jóval később kezdődött, pontosan mióta Pannám van. Uram „parancsára” kezdtem leskiccelni a neki ”komponált” meséket, költeményeket, mert estéről-estére elkoptak - aztán jó néhány részlet befúrta magát az állatkerti versekbe.
- Az illusztrációk - Khaled Abdo Attila munkái - is nagyon szépek...te választottad őt illusztrátornak?
- Őszintén szólva először magam próbáltam vizuálisan is megalkotni az állatokat, ám leginkább újburgonyára hasonlított mindegyikük. Attilát az állatkert választotta, ő az arculattervezőjük és több kiadványt pompásan illusztrált már.
- Más versek is vannak- a repertoárodban, vagy kifejezetten állatokról szeretsz írni?
- Mindenről szeretek írni, amit szeretek és mindenkihez, akit szeretek. Amit, vagy akit nem szeretek, olykor írok arról is. Így van ez, na.
- Milyen könyveket olvastok otthon?
- Ha jól emlékszem, detektívregényes korszakkal kezdtem - melynek hatása alatt lépcsőházunkban megalakítottuk a „nyomozó GMK-t”, ám egyetlen ügyet sem sikerült felderítenünk - , majd Gerald Durell könyveit bújtam, aztán P.G Wodehouse-t, Thomas Mannt, Kafkát, Konrád Györgyöt és Abe Kobot, később Salman Rushdie-t, Hrabalt, Márquezt. Kedvenc költőim Szabó Lőrinc és Eino Leino. Most, hogy így anyává „cseperedtem” visszatértem a mesekönyvekhez. Azokat a versikéket olvassuk szívesen Pannával, ahol kedvesek a szereplők, követhető a történet és leleményesek a rímek. Nagy kedvencünk Kálmán Jenő Sicc sorozata, Marék Veronika és Bálint Ágnes meséi.
-Tervezel-e újabb könyvet?
- Olyannyira, hogy egy verseskönyv és egy meseregény kézirata már a kiadónál van. Mindkettő gyermekeknek szól.
- Van-e kedvenced a kötetből?
- Júúúj, nem tudom. Amit Panna legtöbbet mormol, mert talán leggyakrabban hallotta, az a csúftomporú pávián, aki csak üldögél a sámliján....
www.csodabogar.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!
|
