|
Emitt azon beszámolók olvashatók, melyeket egy-egy rendezvényt követõen a Kultúrka gyermekkulturális magazin részére rittyentettem. Tán eme sorok elolvasta után körvonalazódik, hová érdemes ellátogatni a lurkókkal - bár kétségtelenül Csodabogár szemszögûek.
A rendezvények mulatságfaktorának méréséhez két barométert használok, B5-öt, azaz az ötéves Pannit és B2-t, a kétesztendõs TörPetit. Najöjjenek a látottak, hallottak.
 Egerszegi fazekasvikkend (május 6-9)
Minden évben ellátogatunk az egerszegi falumúzeumban tartott remek hagyományőrző rendezvényére. Az nem csoda, hogy én „agyaggal erősen fertőzöttként” mindenáron ott szeretnék lenni, de a lurkók, s férjuram is győzködés nélkül, örömmel tartanak velem.
A találkozó amellett, hogy emléket állít a Göcsej vidék messze földön híres gerencsérjeinek, rengeteg pompás programmal, kirakodóvásárral, játszóházzal, lovaglással, szekerezéssel, folklór-, és finomságokkal, tombolával kedveskedik látogatóinak. A rendezvényre az ország összes jelentős fazekasközpontjából hívnak meg mestereket, kik bemutatják változatos díszítményű, csodás cserépedényeiket, csupraikat, főzőedényeiket, tálaikat, szilkéiket, gyertyamártóikat, komaszil….pszttt megpróbálom csitítani „szakmai” elragadtatásomat.
A találkozó „fénypontja” a fazekasverseny, hol hazánk legnevesebb fazekasai versenyre készítik el ugyanazt a tárgyat – idén egy őrségi háromlábú edényt. Varázslatos végignézni, miképp alakul az agyag az értő kezek alatt (bárcsak azt mondhatnám, hogy épp, mintha magamat látnám). A megmérettetésen készült tárgyakat zsűrizik, égetik, mázazzák, s a következő évi rendezvényen rendre kisorsolják. Maga a helyszín is varázslatos, a sok hagyományőrző program, mesterség remekül illik a falumúzeum izgalmas zegzugai, hűvös, földpadlós kulipintyói közé. A hatalmas zöldterületek, pajták, háztáji állatok, csattogó ostorok közt azon sem csodálkoznánk, ha maga Lúdas Matyi sétálna szemben, szája sarkában fűszállal, fütyörészve.
A sok kézműves foglalkozás, jószágolás mellett idén ökojátszóház is költözött a kiskertek közé, ahol a lurkók játékos formában tapasztalhatták meg a szelektív hulladékgyűjtés örömeit. Petim minden játékot kipróbált, lecsüccsent minden újrahasznosított asztalka mellé, hintázott minden karton-székecskén (szerencsére a törpék nem kapták rajta). Nem csak „öko” volt a Peti, de megülte az összes pónit, s hajtott szekeret is, meg korongot. Készített több „kecses” kis kerámiát, csuhémadarat – és még sorolhatnám végestelen-végig, mennyi kinccsel, s élménnyel értünk haza. Majd’ elfelejtem, szomjúságra, s korduló bendőre is akad számos gyógyír! Utóbbit illetően olyan libatepertős gezemicelángoshoz lehet jutni, melynek messzi földön nincs párja, előbbire pedig termelői borok, s házi pálinkák fogyasztása ajánlott. (Természetesen az aprónép pocakja sem marad kongó, számos egyéb kulináris kombináció is található.)
Egy szónak is száz a vége,
legyen Ön is a vendége!!!
 Virslis vursli-kánaán, avagy Léta-Ker családi nap
Panni egyetlen szót súgott halkan, mikor beléptünk a hatalmas nyüzsgő sátorba…”KÁÁÁNAÁÁÁN”…Peti meg sem mukkant, arca azonban átszellemült – így történik ez rendre, ha ugrálóvárat lát. Tekintete elhomályosul, valami furcsa „szöcskengurulény” ősereje tör felszínre benne - úgyhogy őt délelőtt fél tíztől három óráig kizárólag a hatalmas felfújt légvárakban lehetett megtalálni (melyekből több is volt, kicsiknek, s nagyobbacskáknak külön).
Idén is megrendezte csudálatos családi napját a Léta-Ker Kft, Tüskésréti úti telepén. Aki még nem vett részt soha Léta-mókán, az tán kicsit furcsállhatja a helyszínt, ám aki igen, az tudja, hogy ennél pompázatosabb szeglet nem kínálkozik eme nemes célra kerek-e világon! Hisz a „hagyományos” programok mellett, mint példul a hatalmas légvárak, kézműveskedés, számtalan ügyességi játék és színes műsorok, itt egyedülálló és megismételhetetlen lehetőség nyílik lurkóinkak mindenféle munkagépek megtapogatására (még Bob mestert is elkapná a sárga irigység) az ünneplős gúnyában homokkupac-tetőről történő csúszkálásra, s a kétorcára sódertömésre…
Tavaly kettőezer-ötszázan látogattak el a rendezvényre, s idén sem voltak kevesebben. Bár gyakran járunk-kelünk erre-arra csemetéimmel, ekkora tömeggel nemigen találkozunk egyetlen gyermekrendezvényen sem. Nem véletlenül... A Léta-Ker Kft egyedülálló módon kedveskedik a kicsiknek és szüléiknek egyaránt. Valóban tejjel-mézzel folyó kánaán
Készítettem egy röpke riportot a Kft ügyvezetőjével, ifj. Kisgéczi Lászlóval, melyből talán több titokra fény derül…(A tegeződéses formulát egyrészt az magyarázza, hogy László még nálam is ifjabbJ, másrészt édesapáik jószomszédi-baráti kapcsolatot ápolnak).
- Honnan jött az ötlet, hogy "magáncégként" évről-évre ekkora horderejű rendezvényt tartsatok?
A legfőbb ok a társadalmi felelősségvállalás volt, mert fontosnak tartjuk, hogy visszaadjunk annak a közösségnek, akiből élünk. Véleményünk szerint a vállalatok egyik feladata az is, hogy az általuk megtermelt jövedelem egy részét visszaforgassák a civil szférába. Ennek mi több módját találtuk ki: sporttámogatás, a speciális mentők, és különböző kulturális rendezvények támogatása. Ezek mellett viszont szerettünk volna saját rendezvényt is, így jött az ötlet.
- Hanyadik alkalommal került megrendezésre?Idén immár kilencedik alkalommal tartottuk meg Családi napunkat. Ugyan 2005-ben kezdtük el, akkor még egészen más felállásban, de tartottunk tavasszal és ősszel is. Így volt ez 2006-ban is, utána pedig maradt a tavaszi, húsvét-körüli időpont.
- Mekkora személyzet dolgozik a családi napon, s miképp zajlanak az előkészületek?Személyzetként jelen vannak a munkatársak, illetve a mindig lelkesen segítő családtagok, összesen talán 20-25 ember. Az előkészületeket már ilyenkor megtesszük azért, hogy a jövő évi rendezvény még jobb lehessen. Összeírjuk a tapasztalatokat és, hogy mit csináljunk másként legközelebb. A valós szervezés aztán év elején indul el. Január-februárban kitaláljuk a programokat, játékokat és egyeztetünk a fellépőkkel. Márciusra kialakulnak a plakátok, melyeken a rendezvényt hirdetjük, ezeket kihordjuk az ovikba. Bevásároljuk a szükséges kellékeket és nem utolsó sorban megrendeljük a jó időt!
- Általában hány kiló virsli, liter üdítő, tonna cukorka fogy? :-)
Virsliből 65 kg fogyott ezidáig, a szendvicseket 700 zsemléből készítjük, üdítőből-vízből 400-500 liter fogy, a cukorka pedig sosem elég J
- Fel sem merült, hogy ebben a "válságos" évben esetleg elmaradjon, vagy "visszafogottabb" legyen a program (mert ahogyan én láttam, semmivel sem csökkent a pompa, sőt!:-)A visszafogottság abban mutatkozik meg, hogy a korábban többfelé irányult támogatásokból idén erre a rendezvényre koncentráltuk a költségvetésünket, talán ezzel tesszük a legtöbb jót. Emellett ingyen cserélünk homokot a bölcsődék, óvodák homokozóiban.
- Rengeteg remek alkotás érkezett az idén először meghirdetett rajzpályázatra. Milyen érzés volt látni, hogy ennyi lelkes kis színesceruza-forgató küldte be megálmodott házikóját? Nehéz volt "rangsorolni", díjazni?
Hihetetlen volt a lelkesedés a gyerekek részéről, tényleg rengeteg rajzot küldtek nekünk. Persze nem szeretnénk elfelejteni az óvó nénik segítségét sem, akik foglalkoztak velük, miközben készültek. Igazán örömmel töltött el minket, hogy ennyi rajz közül kellett kiválasztanunk a nyerteseket, de a zsűrizés közben döbbentünk csak rá, milyen nagy feladatra is vállalkoztunk. Ezért jövőre külső segítség bevonását tervezzük a zsűriben.
- Mi az, ami "kárpótol" benneteket a temérdek fáradtságért, munkáért, anyagi áldozatért? A számtalan szélesen mosolygó, lepke és pókember arcúra festett lurkó? A mellettük elégedetten virslit majszoló, gondtalan és hálás szülő? Lehet-e ez a rendezvény mindezeken túl "befektetés a jövőbe"?
Nem akarunk álszentnek tűnni, gazdasági megfontolás is áll a háttérben: szeretnénk, ha a szülőknek eszükbe jutnánk, amikor felújítanak vagy építkeznek. De tényleg nagyon jó látni a rengeteg boldog gyermeket és szülőt. És persze titkon bízunk benne, hogy húsvétra tőlünk viszik a homokot az új homokozóhoz. J
 Esõmosta Piknikpark megnyitó - május huszonkilenc
A májusi esõ aranyat ér. No de kinek kell ilyen tömérdek nemesfém? Ha csak a fele lett volna a török császár kamrájában, szerencsétlen kiskakas bögye úgyis szerte-széjjelpukkadt volna…Inkább a lyukas félkrajcár és a piknikpark megnyitó…Sokkalta jobb lett volna… Édesanyám megmondta elõre, hogy esni fog, mint derékfájós jódliapó a reklámban. Nem tudom, hogy ez az utóbbi idõben elhatalmasodó levelibéka-jelleg honnan ered, mindenesetre rajta tartom a szemem, és ha kuruttyolni kezd…Nadeszóval ott tartottam, hogy erõsen vártuk a gyerekekkel a piknikpark megnyitót. Boldog voltam, hogy a mi „titkos”, méltatlanul hanyagolt helyünk kinyílik, mint egy ékszerdoboz. Zenélõ. És nemám dzsingöbellszt, vagy csendeséjt, hanem szívünknek oly kedves, hazai dallamot dúdoló. Világörökségi Várfalsétány-szonettet. Magam elõtt láttam a sok tágra nyílt szemû szülõt, akik csücsörítve csodálkoznak, hogy eddig fogalmuk sem volt a város szívében megbúvó varázskertrõl…Láttam az izgatottan kacarászó gyerekeket, akik maszatosan, csatakos hajjal állnak sorba egy újabb menetre a trambulin elõtt…Szertefoszlott. No, de búslakodásra nincs ok! A megnyitót ugyan elmosta az aranyesõ, ám a park már fel van fedezve levelestül-ágastul, birtokba vehetik a Sárik, Danik, Pannik, Bencék, Lüszesziták - mindennek a tetejébe szombatonként pompás pereputty-rendezvények várják a lelkes lokálpatriótákat. A törökcsászár meg mehet a sunyiba aranyostul, vagy húzzon esõkabátot.
 Gyereknap az állatkertben - május harminc
Az állatkertnek sikerült gyereknapi rendezvényét az elmúlt hónap egyetlen zivatar-orkán-vihar-tornádómentes napjára tûznie. (Szegény Noé zátonyra is futott a vízilovaknál.) Sokan voltak. Emberek, meg állatok vegyesen. Az állatkert, mint minden évben ilyenkor, különleges programokkal kedveskedett a gyerekeknek. Igazi mulatoZOOvá változott. Az ugrálóvár, a látványetetések és állatbemutatók mellett a bejáratnál térképet kaptak a családok, akadálypontokkal jelölve. Azon csemeték, akik az akadályokat sikerrel vették, pompás ajándékok között kutakodhattak. Az elsõ feladat helyszínén a rugólábú lurkóknak egy kenguruval kellett összemérniük távolugrókájukat. A másodiknál állatok „alkatrészeit” kellett helyükre, olykor épp fejükre tenni. A harmadik feladat állati élelmek felismerése volt (szerencsére a bagoly félig emésztett szõrcicaköpete nem szerepelt az étlapon).A negyedik akadálypontnál pedig jómagam vártam a gyerekeket vers-kvízzel, melynek feladványai Állatkerti rímsoroló címû kötetemhez kötõdtek. Az ajándékok kiosztásának hálás feladata is rám, és kedves segítõtársamra, az állatkert zoopedagógusára hárult. A remek rendezvényre két mulatságmérõ barométert is vittem magammal, Pannit és Petit. Õk a továbbiakban B5 és B2 ügynöki álnéven fognak szerepelni – mely frappáns kombináció az 5 és 2 esztendõs Barométer rövidítésébõl kerekedett. Az igazat megvallva, mint minden mérõeszköz, az enyémek is félrehordanak kicsit…B5 amint ugrálóvárat észlel, rózsaszín felhõ homályosítja el látását, B2 pedig az állatokkal van ugyanígy – tehát mindkét barométer mutatója a skála maximumát mutatta mindvégig.
 Reneszánsz AVATAR, avagy Sárkány ellen sárkányfû - június tizenkettõ Szegény szép szöszke jányocskám, Panni -azaz barométer öt- nem lehetett ott a szombati piknikparkos-röneszánsz napon. Pedig hejjde élvezte volna…nála hejrébb hercegkisasszonyt nehezen találni kerek-e hazában! A budapesti állatkertbe az óvodai kirándulás alkalmával primadonna jelmezében indult, váltóruhának meg nagy gonddal hajtogatta be hátitáskájába a tavalyi királylányjemezt. Igen nehezen sikeredett csak meggyõzni, hogy a tüllszoknyától rettegnek az elefántok, a diadém pedig a zsiráf kedvenc eledele… Nodemost nem errõl akartam írni. Hanem a reneszánsz rendezvényrõl, ahol B2, vagyis Barométer Péter azonban velem volt - bár avatatlan szemek nem ismerhették fel…Annyi zöld színû naptejet kentem rá tetõtõl-talpig, hogy úgy nézett ki, mint egy óriásvarangy. Vagy egy reneszánsz Avatar. Semmisejó. Legutóbb még a negyvennapos esõ miatt nyavalyogtunk, mosmeg támad az úvé. Ám amint a helyszínre érkeztünk, megnyugodtam, ugyanis az egész rendezvény a park középsõ részére koncentrálódott, hol a hatalmas fák koronája egymást éri, így tulajdonképp felesleges volt az avatarítás. És nem csak árnyék volt ám! Hanem igazi középkori kavalkád! Lovagjáték, (lóval lovaggal és csihipuhival), mindenféle korabeli kézmûves-mesterségek (melyek ûzését ideig-óráig ki is lehetett próbálni), tucatnyi pontból álló elme-, és kézügyesség-csiszoló törplovag-próbatétel, pokrócok és medencék szerteszéjjel, ésmég sorolhatnám hosszan. A mesterségek okításában magam is részt vettem. Sárkánygyáramban agyagsárkányokkal birkóztak a kis lovag-, és lovagínakezek. Hisz sárkány nélkül nincs reneszánsz. Nincs az a hercegkisasszony, ki hosszabb-rövidebb ideig ne vendégeskedett volna egy jóhírû termálsárkánybarlangban és nincs az a lovag, kinek ükapja plazmaképe felett nem sóhajtozik néhány sárkánytrófea. B2 zsenge kora ellenére rajongott a rendezvényért. Elõször az agyaggal küzdött hosszan, majd egy lapáttal, mellyel csontvázat lehetett kirégészkedni, aztán velem, egy ifjú nemes medzsbokszáért. Lelkesen kurjongatott a lovagjáték közepette, készített magának festékpamacsolt palástot (és egész testre kiterjedõ tetoválást ugyanazon palettáról), fújt és pukkasztott néhány tucat lufit – sumasummárum délután kettõtõl este hétig Perpétum Péter volt az én Törpetim. Nagy örömünkben másnap rittyentettünk is néhány reneszánsz sort, melyet meg is tanult: Ha nagy leszek, lovag leszek, reggelire sárkányt eszek. Hõstetteket hajtok végre, gyakran végzek vele délre. Sisakomon ha toll lobban, királylányok szíve dobban. Ám a rondák kíméljenek, értük ölre úgyse megyek!
 Vidám?park
Az egyik szemem sír, a másik…a másik is. Pedig a vidámparkra gondolván mindkettőnek nevetni illene. Mit nevetni, hahotázni!
Barátném mesélte minap, hogy kisjányukkal névnap fennforgása végett ellátogattak a fent említett parkba. Kisvasúttal kívánták megközelíteni, debizony a mozdony megmakacsolta magát, és tapodtat sem mozdonyult, akarommondani mozdult, míg a masinisztabácsi jól ki nem cserélte az ékszíjat. Szerencséje a szerelvénynek, hogy nem volt közelben a kövér ellenőr! Lett volna nemulass! Miközben barátnémék borzadalmait olvastam, eszembe ötlött a mi hasonlóan horrorisztikus élményünk…
Pannám két éves lehetett, mikor egy verőfényes vasárnap délelőttön szüléimmel arra a hirtelen elhatározásra jutottunk, hogy ellátogatunk a vidámparkba. Ha már lúd, legyen jó kövér, így mi is kisvasúttal kíséreltünk meg odajutni…Pécs- Szombathely távolságnak tűnt, míg megtettük a háromszáz métert. A sétányon sertepertélők kengyelfutó gyalogkakukként suhantak el mellettünk.
Miután megvettük a borsos belépőjegyeket, hirtelen a Vissza a jövőbe kettőezerháromszáz-hetvennegyedik részének forgatásába cseppentünk. Kerestem is Dokit és Marti Mekflájt egy autógrammér, de nem voltak sehol, biztos megint bütykölni kellett azt a fránya időgépet. A vidámpark pontosan úgy nézett ki, mint mikor engem vittek oda mókázni szüléim, jó két tucat esztendeje. Dehogy úgy. Sokkal ramatyabbul. Látogató rajtunk kívül nem volt, ám nagy ritkán felbukkant a távolban egy-egy „álvendég” (papírmassé, vagy a konzum kirakatból kiszanált próbaba). A „játékok” nagy részére díszítésképp a szép magyarsággal megmacskakapart „nemmüködik” táblát függesztették. A személyzet egy álruhás tagja folyton nyomunkban volt, hogy ott tudjon teremni beüzemelni a ketyerét, melyre -összeszedve minden bátorságunk- felkívánkozunk.
Választásunk hosszas tétova gyötrődés után az óriáskerékre esett. Mikor megálltunk előtte, hoppmesterünk boldogan ugrott ki egy bokor mögül. – Felülnének az óriáskerékre? – kérdezte. – Egy pillanat, csak kicserélek egy fogaskereket – vett elő csavarhúzót zsebéből és eltűnt egy aknában. – Csak néhány perc – visszhangzott valahonnan a föld alól, miközben mi galád módon elsomfordáltunk…Szépni szép ugyan Szopiáne, ám nem volt kedvünk napokig gyönyörködni látványosságaiban, míg a tűzoltók megmentenek…
A majdnem óriáskerekezés után egyetlen olyan lehetőséget találtunk, ahol Pannikám nem fakadt sírva. Nagyipariforradalomelőtti kezdetleges ketyere, megpróbálom vizualizálni. Tessék elképzelni hat koszos villanykapcsolót, mögöttük egy kezelőt (kire jó fertályórát kellett várakozni, a miénk még bizonyára az aknában cserélgette a kerekeket) a háta mögött meg hat kis rozsdamart vasajtót (tutira nem hemörájttal festették őket). Minden ajtócska mellé egy izzó volt drótozva. Működési mechanizmus a következő: A kapcsoló megnyomása után -jó esetben- felvillan egy lámpácska, s a mellette lévő ajtót feltárván kihull a kincs. Asszem erre tökéletesen illik az olcsójáték hülyegyerekeknek velősjelző, illetve nem, mert nem annyira olcsó.
Csalódással indult ez a gyermekpróbáló projekt is, Panni hiába nyomta a kapcsolót, semmi sem villant fel. – Próbálhat egy másikat – szólt a kezelő. A másik kapcsolóval sem volt szerencsénk, de hát három a magyar igazság! A harmadik kapcsoló nyomorgatásakor az egyik ajtó melletti pilács mintha elpislantotta volna magát, a kezelő azon nyomban nekiesett az ajtónak. Hiába próbálta pájszerral is (úgy tele van a zsebük szerszámokkal, mint a kisvakondnak) nem nyílott…Addig pájszerolt ajtóról-ajtóra, míg az egyiket nagy kínkeservvel sikerült felfeszíteni. – Ezzel a játékkal még senki nem próbálkozott, mióta itt vagyok – mentette sután a menthetetlent (valahogy nem volt kedvem megkérdezni, hogy ez milyen időintervallumra vonatkozik)
Node nézzük csak, mit rejtett a szekreter! Fúrja az oldalukat, igaz-e? A pókhálók szisztematikus eltávolítása után előkerült egy fröccsöntött gyűrű, melyből hiányzott a briliáns, egy buborékfújó, melyben kikristályosodott a szappanyos víz, 2 darab mumifikálódott bögöly, és egy műanyag fényképezőgép, melybe pillantva megfakult állatok keringenek. Kislányom sokáig vacillált az egyik bögöly és a fotoapparát között, végül az utóbbi mellett döntött. Hát nem egy Nikon, de mégse szárított halcsemege.
Eme írással eszem ágában sincs borsot törni a vidámpark orra alá. Nincs is orra. Én csak azt szeretném, ha nem sírna. Se ő, se a gyerekek, se a szülők, sem pedig a fásult ketyere-kezelők.
A most következő sorok tán nevetségesen naívak lesznek, de csintalan ujjacskáim nem nyugszanak a klaviatúrán. Afféle csodabogár vagyok aki ripsz-ropsz el tudja képzelni, hogy lelkes összefogással újra hajdani fényében tündökölhet a park…Akár egy-egy játék összcsaládi erőbedobással megvalósuló kicsinosításával, jótékony célú vásár és koncertek, előadások rendezésével, gépész tesóval és karatesóval, ésmég olyhosszan sorolhatnám...
Hisz mindannyiunknak fontos ügye. Ugye?!
 Keserédes Tettye pirulák Vidám(?)park című írásom mindkét szümtükömnek sírásával indult, és sajnos most sincs ez másképp…Na jóóó, igaziból ezúttal csak az egyik kesereg. Mert szépni szép a Tettye. Parkostul, romostul, borházastul, jáccóstul, jelenestül, s főleg múltastul. Pontosan ezért különösképp komisz ama néhány eset, mely legutóbbi látogatásainkkor vélünk mind megesett… Illetve dehogy vélünk, a Tettyével. Mi csak szemrevételeztük szomorkodva… Node sasszézzunk kicsit vissza, a fentebb emlegetett elmúlt időkbe. Azt hiszem nincs olyan pécsi, akár tüke, akár nem, kinek ne fűződne emléke a Tettyéhez. Nekem példul már kora gyermekkoromból tódulnak a memoárok…Édesapám hosszú hajjal, márványkoptatott trapéznadrágban hintáztatott hahotázva, anyukám meg zámbódzsimmi frizurájával, tűzpiros testhezálló dzsörzében libikókáztatta testvéröcsémet. (Ide szívem szerint szúrtam volna egy-két megsárgult fotográfiát, de szüleim személyiségi jogaira, jóhírére, s baráti körére való tekintettel nem teszem.) Aztán, meglehetősen nagy szünet után, a szerelmek szólítottak vissza a Tettyére, hisz nem sok romantikusabb helyszín akad a városban. Bár igen nosztalgikus alkat vagyok, a sok szép emlék ellenére sem zavart, hogy hozzányúlnak a térhez. (Ám álmomból nagyhirtelen felzökkentve is kapásból tudnék tucat olyan helyet kántálni, melyre inkább ráfért volna a csinosítás, mint a Tettyére…Igen szép volt anélkül is) Egy dolog van, ami egyértelműen növeli a megpiszkált park renoméját, a Rendezettség. És egy dolog van, melynek következtében egyértelműen vesztett varázsából, a Rendezettség. Furcsa kettősség, de mégis mindig ez az érzésem, ha ott sertpertélek. Benyomásaim ólcuzámmenja mégis pozitív ezügyben, s talán lassan akkor sikerül affele kanyarodgatni, amiről tulajdonképp szólni kívántam. Mikor megnyitották a megújult játszóteret, boldogan vették birtokba a barométerek. Lassan azt is megtanultuk, hogy az apró kavics közé költöző por párás, esős időben, illetve télen iszapbirkózásra alkalmas dagonyává szellemül, nyáron pedig kíméletlenül költözik a legjobb lábbelikbe is. Ezt orvosolni lehet gumicsizmával, jóidő esetén pediglen meztélábbal (melynek távozás előtti megtisztítása azonban nem kezdő kismamáknak való feladat). A jáccó tematikus, színes, kellemesen szellemes. Panni és Peti órjáscsúszdafüggővé váltak, nem egy gatya ment már rá eme felettébb sikamlós élvezetre. Az első keserű Tettye pirulák, az éppcsak elkészült, és máris több helyen beszakadt kőlapok voltak. Még át sem adták a parkot, és már van, mi tönkre ment. Nem tudom, hogy a felette végzett monumentális rom-mentő munkálatok, vagy a „vendégek” tettek kárt a kövekben, mindenesetre felettébb szomorú eset, hogy ilyen csúfság esett. A második pirula következő látogatásunkkor kezdte kapirgálni a gigámat. A lépcsősoron leérve csíkos szélsátorba botlottunk, (szó szerint, mert kikerülni nem lehetett) melyből több tonnányi kakasnyalóka, lyukas-, keserű-, töltött-, töltetlen csokoládé és cukorka mosolygott a gyerekekre. Gombóc Artúr bizonyára repesett (mer repdesni ugye nem tudott) volna örömében, de én nem (s szerintem a többi felnőtt se, kivéve tán a fogorvosokat). A szülő biz kellemetlen választás elé kényszerült…Vagy kikotorja a bukszát, és léggömbök, nyalókák áldásos társaságában közelíti meg a játszóteret, vagy megmakacsolja magát, s sírva őrjöngő gyerekekkel vág neki. Tán az utóbbi még mindig jobb, de szüléje, gyereke válogatja. És most egy igen magánjellegű megjegyzés következik, de cefetül nyomja az ujjbögyeimet…Mikor üzembe helyezték a városban az unijós támogatással felújított jáccókat, megálmodtam a Kalácskunyhó projektet. A tervezet lényege az volt, hogy a játszótereken mézeskalács-házikókat helyeztünk volna el családilag, melyek arculata minden esetben tökéletesen illeszkedett volna az adott játszótér, helyszín arculatához, hangulatához. A kunyhókba hideg/meleg italok, illetve ropogtatnivalók költöztek volna. A hideg italok repertoárja kizárólag ásványvízből és bio gyümölcslevekből állt volna, a ropogtatnivalóké pedig reformélelmiszerekből (buláta, kölesgolyó, szójatermékek), müzliszeletekből, és saját tervezésű, a helyszín által ihletett mézeskalácsbábokból. A kalácskunyhóknak kulturális közösség-kovácsoló szerepet is szántam. Ingyenes, két hetente új számmal jelentkező magazin csücsült volna bennük, melyek mesékkel, versekkel, feladványokkal szórakoztatták volna a lurkókat, receptekkel és űbertitkos praktikákkal a szüléket …Sumassummárum az összes bötü esszenciája az, hogy míg egy nem profitorientált, nevelő célzatú, helyes táplálkozásra buzdító, és kulturális értéket közvetítő kereset nem kapott helyet a Tettyén, addig egy kakasnyalókadíler igen… Node kapjuk be gyorsan a harmadik pirulát. Vigyázat, tán ez lesz a legkeserűbb! Két sokkoló kép következik, melyeket nagy hirtelen felindulásomban telefonommal készítettem minap a játszótéren (itt eredetileg két företelmes kép lakol, az eredeti cikkben itt megnézhetők: http://kulturka.hu/tartalomkezelo/tartalom/keseredes_tettye_pirulak) UGYE ÖNNEK IS BÁNTJA A SZEMÉT? Ha hozzáfogtam volna összeszedni, és a hibbant „szemétért szilvát” propagandával kocsikázó királyfi épp arra jár, évekig főzhettem volna pálinkát a gyümölcsből, mit érte kapok. (Főleg most, hogy már szabad). A kukákban, a padok körül mindenütt tornyokban állt a bűzös halom, még a homokozóban is palackok, zsepik, gyanús törlőkendők hevertek. A szemét nagy része valószínűleg nem a játszótér liliputi látogatóitól származott – nem sok szülő (neaggyisten gyerek) vedel vörösbort, dobozossört két csúszás között, vagy homokozás közben… Azér valljuk be az őszintét, nem csupán a városrendészetet minősíti az eset. Ha már ők nem tudják tisztán tartani a játszóteret, és túlcsordul az a szerencsétlen szemetes, ne dugdossuk a hatványozottan kéthetes-kelkáposztafőzelék-szagú pelust a pad deszkái közé! Lécci ne, drága szülőtársaim! Befér még egy nílonzacskó a fél tucat homokozólapát, a kulacs és a kölesgolyó mellé! Nade nemakarok ám ilyen morcos mondatokal búcsúzni… ÖÖÖ ilyesféle versike állt volna a kalácskunyhók oldalán ni
Ugye milyen csábító
mézeskalácsházikó?
Gyere csak közelebb,
kukucskálj be, nosza!
A vasorrú bába nem lakott itt soha!
Reneszánsz repeta - az írás levelestül-ágastul fényképestül itt olvasható:
http://www.kulturka.hu/tartalomkezelo/tartalom/reneszansz_repeta
Oly remekül éreztük magunkat a piknikpark reneszánsz napján, hogy repetáztunk. Bizonyám! Vasárnap délelőtt, mivel az eső erősen lógatta lábát, orfűi lubickolás helyett Bikalra indultunk, a reneszánsz élménybirtokra. Mielőtt útra keltünk, böngésztem egy darabig a létesítmény weboldalát (www.elmenybirtok.hu), hogy megfejtsem a három M-et (Mifánterem, Merre hány méter, s főleg hogy Mennyit kóstál). Osztottam-szoroztam, (ami erős írói túlzás, mert mindigis rettentő antimatek fejem volt) és arra jutottam, hogy a félnapos, délután kettőtől tartó, két darab szezonon kívüli felnőtt jegy (asztamindenit, ezt a halmozati bonyolultságot mintha nemis jómagam róttam volna) belefér a büdzsébe. (B2Pétert és B5 Pannát is csomagoltuk, a lurkók azonban 6 éves kor alatt ingyér látogathatják a lovagparkot) A dimbes-dombos, erdőkkel és rétekkel szabdalt út idilli lett volna, ha kislányom, DJ B5 nem állítja végtelen lejátszásra a Porse-szerelem-száguldás-t (ami az útvonal hosszát tekintve körülbelül két tucat eszpéesz-t jelent). A Bikal táblát éppcsak elhagyva már megpillantottuk a korhű klastromot, melynek tornya kimagaslott a tájból. Ám mivel még delet sem ütött az óra, s csak kettőtől kívánkoztunk a középkorba, autóval indultunk elütni az időt (és néhányszáz szúnyogot, melyek a földgolyó azon fertályán is fénykorukat élik) Nem kellett hosszan kocsikáznunk, mindössze 3-400 métert, mikor idilli, apró tó tárult elénk, pontosan a Puchner kastéllyal szemközt. Leparkoltunk, és birtokba vettük a Városháza pompázatos parkját. Miképp is tudnám illőn mondatokba kanyarintani, micsoda mesebeli szépségű tájékra tévedtünk… Sehogy. Itt van néhány fotográfia, melyek megteszik helyettem… 1, 1a, 1b képek - Naugye megmondtam, hogy szépni szép! Fűk, fák, tavirózsák, tündérek… 2. kép - A napra lehet nézni, de B2 Peti pocakjára nem. 3. kép - Ittmeg nemám ilyen-olyan dolgainkat végezzük versenyre, hanem békalesen vagyunk! Psssszttttttt 4. kép - Törpeti meg is szelidített kettőt, Békalízt és Békandort. 5-6. kép – A barométerek mulatságmérő mutatója az eget nyaldosta hintázáskor, libikókázáskor. Ahogyan azt a piktúrák is tanúsítják, felettébb kellemes koradélutánt töltöttünk el a titkos tündérkertben. Node ezmég smafu kéremszépen! Tessék csak figyelni! Kettőkor kíváncsian kopogtattunk a középkor kapuján. Nofene, úgy tűnik megintcsak bajban leszek a szavakkal…Talán az „elképesztő” az, mely leghamarább eszembe ötlik. Aztán az eredeti, az eszméletlen és az eufórikus – hamár az E-betűt boncolgatjuk. Húha, megint a képeket kell segítségül hívnom. 7-8-9. kép – Az időkaput átlépvén középkori faluba cseppentünk. Minden kulipintyóban más-más mesterség mutatkozott be (kosárfonó, fazekas, kovács, molnár), melyeket magunk is kipróbáltunk. 10. kép – Szamáridomár Csodabogár. A falubéli jószágok jóideig szórakoztattak bennünket, B2 és B5 egy megtermett vietnámi csüngőhasú kocával kötött életre szóló barátságot. 11-12. kép – A faluból a Déli kapun át keveredtünk a középkori városba. Mivel eleredt az eső, az „Apródképző” falai közé menekültünk, melynek színháztermében madárröptetés kezdődött épp. B2 és B5 megbabonázva forgatták fejüket a felettük suhanó szárnyak suhogása szerint. Nemám pintyek voltak, vagy túzok –ésmostitt nem túlzok – héja és bagoly! Tecciktudni, a Bubó! (Melyet mellősen jól lelepleztek reptetői az előadás után..Egy világ dőlt össze bennem…Kiderült ugyanis, hogy a bagoly bölcsessége blöff – micsoda blamázs…) A sok szárnyast látván igen megéheztünk, s mivel a fellépők, illetve felreppenők között nem vót sültgalamb, átsétáltunk a szemközti fogadóba. A barométerek elpusztítottak egy középkorú középkori csirkét. Így ni: Képek – 13, 13a Az eső csak nem akart csitulni (amit tulajdonképp nem nehezményeztem, mert némileg szalonképesebbé tette gyermekeim libazsírtól fényes orcáját), így újra az „Apródképzőbe” látogattunk históriás énekeket hallgatni, korabeli hangszerekkel ismerkedni. Még dalra is fakadtunk! A nagy többség a muzsikusokkal együtt egy balladát dúdolt, Panni közben a „porseszerelemszáguldást”…Szép volt. A látványos lovagi küzdelem, melyet a palota szomszédságában lévő gigantikus küzdőtéren tartanak nap mint nap, sajnos elmaradt a sártenger miatt. Helyette istállólátogatásra kalauzoltak bennünket, ahol mindent megtudtunk lóról, lovasról, szerszámról, nyeregről…Engem mégis eme szamár bájos pillantása babonázott meg leginkább Kép 14. Az istállóból kilépvén napsütésbe botlottunk. Míg eme tény a madarászokat arra ösztökélte, hogy szabadlevegőn is megreptessék a sapkás sólymot 14a Kép, a mi Barométer Péterünket arra, hogy varacskosdisznóként meghemperedjen a térdigérő tócsákban. Hosszú percekig tartott, míg kihorgásztuk, s ilyen lett a tompora ni Kép 22 Ekkor már majdnem hatot ütött az óra, s mivel nem akartunk úgy járni, mint Hamupipőke, sietősre kellett fognunk a dolgot. Sza
www.csodabogar.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!
|
